Stevia

A sztívia felfedezése

(0/0)

Stevia

A guarani indiánok évszázadok óta ismerik a stevia egyedülálló előnyét. Sokkal az Újvilág felfedezése előtt tudtak már e növény gyógyhatásairól. Tudták, hogy a stevia leveleinek édes íze semmilyen más növényhez nem hasonlítható. A levelekből készült főzetet természetesen nemcsak édesítésre, hanem gyógyászati célokra is felhasználták, ezzel kezelték a különböző sebeket és bőrsérüléseket. A stevia széles körben való használatát már a spanyol krónikák is megénekelték, amiket Asuncionban őriznek a paraquayi Országos Levéltárban. A történészek megjegyezték, hogy az indiánok a gyógyteájukat is a stevia leveleivel édesítették már az ősidők óta. Idővel a telepesek is megismerkedtek e csodás növénnyel. Az 1800-as évektől fogva a stevia napi szintű fogyasztása egészen megszokottá vált, nemcsak Paraguayban, hanem a környező Brazíliában és Argentínában is.

Mint Amerika felfedezése is a stevia megtalálása is egy olasz emberre megy vissza. Ebben az esetben a felfedező egy botanikus volt, akinek kezdetben igen szokatlan volt a környék, mivel az ottani növényeket nem igazán ismerte. Nehezen is hitte el, mikor belebotlott e kis növénybe, aminek intenzív édes íze valóban hihetetlennek bizonyult.
 

Az Újvilág felfedezése

Moises Santiago Bertoni az Asuncion Mezőgazdasági Főiskola professzora  írta le először a növényt úgy, mint az indiánok egy nagyon furcsa növényét, mikor felfedezte azt 1887-ben a paraguayi erdőkben. Ez a terület nem tartozott a növény természetes élőhelyéhez, így következtetésképpen Bertoni úgy írt róla, hogy e növényt képtelenség megtalálni. Ez 12 évvel azelőtt történt, hogy bemutatta “kézzel fogható bizonyítékát”, egy csomag stevia töredéket és szárított levelet, amit a barátjától kapott, aki az észak-keleti mate ültetvények közelében bukkant rájuk.Ő azonnal jelentette egy új faj felfedezését Asuncion egyik botanikai folyóiratának.

A stevia törzs új faját egy paraguayi kémikus tiszteletére Rebaudinak nevezte, ami így a növény édes hatóanyagának neve is lett egyben. “A szájba helyezve egy kis darabkáját, furcsa és extrém édes ízt fogunk érezni. A levél egy kis része is elegenfő ahhoz, hogy egy óráig édes ízt érezzünk a szánkban, néhány levél pedig megédesíti még a legerősebb csésze kávénkat vagy teánkat is.” - így nyilatkozott Bertoni a növényről.

Értékelés
(0/0)
Értékelés Írása
Ez a név fog megjelenni a hozzászólásodnál!
Pl.: Nagyon egészséges, jó ár, stb.
Pl.: Csomagolás, kevésbé hatásos, stb.
Minimum 20 karaktert írj! Az elküldött értékelés perceken belül megjelenik az oldalon! (Kötelező).